Gyurcsány nem giccses, Gyurcsány maga a giccs.
Bő két hete Gyurcsány a saját alapítású, udvari értelmiségét felölelő Charta utcai rendezvényén (pfuj, utcai politizálás!), szokásához híven, terjengős és dagályos beszédben, Emilé Zola bőrébe bújva vádolta Orbánt, javarészt olyasmikkel, melyeket ő maga követett el. Mindenféle csúnyasággal, többek között azzal vádolta a kormányfőt, hogy lábbal tiporja a szabad sajtót, majd néhány bekezdéssel később ő maga fenyegetett meg, nyíltan és nyersen, újságírókat. Azzal fenyegette meg a közmédiumok újságíróit: ha nem a tetszése szerint dolgoznak, nem lesz számukra bocsánat az „új köztársaság” beköszöntével. Tehát Gyurcsány, haladó, balos hagyományok szerint bosszúálló, új népköztársaságot ígér, mely mindenkin bosszút áll majd, aki nem a progresszív erőket támogatja. S ez nem a szokásos Gyurcsányi nagyotmondás, ezt ő valóban komolyan gondolja, látszik az arcán, a kiabálástól rekedt hangján érződik az ő mérhetetlen frusztrációja, gyerekes sértettsége, elfojtott, s időnként felszínre törő zsigeri indulata.
Vasárnap, a Párt majálisán pedig Dolores Ibárruri Gómez-zé vált, és többször is azt kiáltotta a pusztába: No pasarán! Nem törnek át! No, de kik nem törnek át? A fasiszták, persze. Sajnos azok Madridnál is áttörtek, úgyhogy ez a komcsi lózung nem épp sikertörténet. Mint ahogy Gyurcsány politikai pályafutása sem az, sőt, valóságos katasztrófa, kudarcok sorozata, végül bukás, majd szánalmas és infantilis ellenzéki hősieskedés, az egész egy émelyítő giccsparádé.
Viszont ha egy pillanatra komolyan vesszük Gyurcsányt, csak egy pillanatra, ígérem, megéri, akkor érdekes dilemma elé kerülünk! Ugye Gyurcsány azt ordítja bele az arcunkba: No pasarán! Nem törnek át! Másfelől pedig hónapok óta halljuk, hogy Orbán szétveri a demokráciát, lerombolja a köztársaságot, az új alkotmány pedig a „kétharmados diktatúra” bebetonozása, tehát a demokráciának vége. Vagyis már áttörtek, a demokrácia hallott, a rombolás nem a jövő rémisztő lehetősége, melyet a „demokratikus erők” még képesek megakadályozni, hanem a jelen. Szóval Gyurcsány május elsején korábbi szövegeivel, saját propagandájával került ellentmondásba. Igen, aki sokat hazudik, előbb-utóbb így jár, saját magával kerül ellentmondásba, no, meg leginkább az igazsággal.
Itt kérem, a verbális térben, polgárháborús hangulat szítása folyik! Olyanok szítják a tüzet, akik kábé tizenhárom éve folyamatosan azzal vádolják Orbánt, hogy megosztja, jókra és rosszakra osztja az országot, hogy egy másik Magyarországot épít, s a nemzetből kirekeszti azokat, akik nem osztják az ő nézeteit. Azok vádaskodnak, akik demokratákra és fasisztákra, európaiakra és retrográd mucsaiakra, felvilágosultakra és mentális elesettekre osztják a magyar politikai közösséget, s akik eme közösségből kirekesztik mindazokat, akik az ő értelmezésükben nem demokraták, magyarán nem baloldaliak-liberálisok, sőt, nem gyurcsányisták. A Demokratikus Chartában, azaz a Gyurcsány Gárdában, s a körül gyülekező „értelmiségiek” önmagukat azonosítják a köztársasággal, a demokráciával, vezérük pedig Gyurcsány Ferenc, s ha a nép megbuktatja őt, akkor vége a demokráciának. Szent meggyőződésük, hogy saját köreiken kívül véget ér Európa, a jogállam, s azon kívül már a műveletlen, gazos magyar ugar található, ez a felsőbbrendűséggel átitatott, kirekesztő, diszkriminatív, sztereotip felfogás süt az összes megnyilvánulásukból. S ez a közösség, ez, az övétől különböző világképpel szemben végtelenül intoleráns, provinciális és bigott, dogmákat felállító csapat tünteti fel magát a láng, a demokrácia lángjának őrzőjeként. Az a csapat, amely számára csak addig van demokrácia, ameddig az ő kedvencei a hatalom birtokosai.
Muszáj idéznem Gyurcsány majálisi szövegéből! Annyira ciki, s annyira giccses és demagóg, hogy nem tudok szó nélkül átsiklani felette.
„Erős a munkás emberek hosszú sorának fala, akik azt mondják: nem engedjük, hogy (...) elvegyétek szabadságunkat, elvegyétek éjszakai bérpótlékunkat, mert nektek ott a kormányban még soha nem égett a szemetek éjfél után, két órakor a fonógép mellett, mert nektek még soha nem kellett ötvenezer forintból megélni. Mi, magyar munkások azt mondjuk: No pasarán!”
Gyurcsány előszeretettel használja fel saját anyját, anyjának, családjának korábbi nyomorát, szegénységét politikai célokra, arra, hogy bizonygassa: mennyire átérzi a munkásemberek napi gondjait. Szüksége is van Gyurcsánynak arra, hogy ezt minden majálison bizonygassa, mivel a tettei szöges ellentétben állnak demagóg szavaival. S ő bizony nem restelli anyját belerángatni ebbe a kétes politikai akcióba. Már a 2006-os választási kampányban is azzal bizonygatta a nyugdíjasok iránti szolidaritását, hogy elmesélte: az ő anyja is napi gondokkal küszködik, napjában többször is lesi a gázórát, hogy mennyi gáz fogyott, és a konyhában nem kapcsolja be a konvektort, hisz elég meleget ad a gáztűzhely. Oszt nem sokkal később kiderült, pont akkor, amikor azután érdeklődtek Ferinél, hogy ha éves jövedelme százmillió forint fölött van, ami havi kábé nyolcmilliónak felel meg, akkor miképp lehetséges, hogy nincs megtakarítása, vagy egyéb vagyona, azt válaszolta, hogy saját családján kívül testvére családját és anyját is ő tarja el. Vagyis a gázóraleső Katus mama története óriási nagy átverés, hazugság volt. Mint minden Gyurcsányi történet, az elveszett vidéki kislánytól, a Feri „reformjait” dicsérő német kancellárig.
„Május elseje a küzdelem és a harc kezdetének napja.”
Szóval Feri meghirdette az ő harcát, az antifasiszta harcot, a végső harcot a Gonosz, a köztársaságot sárba tipró Orbán ellen. Akkor hajrá, Feri!
Nyilván nem egyedül vagyok, aki emlékszik még arra, mit kapott Orbán anno, amikor puskaport emlegetett, amikor puskaporszagot érzett a levegőben. (Persze ez is megjárta a nemzetközi sajtót, a német nyelvterület lapjai nem győztek aggódni Orbán szavai nyomán. Magam kíváncsian várom, mikor kezdenek már el aggódni Gyurcsány, köztisztviselőknek címzett, nyíltszíni fenyegetése, és a legitim, törvényes hatalom ellen hirdetett szabadságharca miatt). Én most csak az egyiket idézem, az egyik legprimitívebb reakciót, Lendvai Ildikó reakcióját:
„Ha egyik nap Orbán Viktor a puskapor szagát érzi, akkor a másik nap Kövér László választmányi elnök a vér szagát fogja érezni.”
Lendvai néni vérszagot érzett, és félt, már akkor is félt. Mikor nem félt ő? Ja, akkor, amikor az MSZMP KB kulturális osztályán dolgozott, és döntött arról, hogy melyik kulturális termék támogatandó, melyik tűrt és melyik tiltandó. Vagy talán akkoriban is félt? Meglehet. Lendvai néni nyomán pedig sok más balos politikus és egyéb megmondó ember felhívta Orbán figyelmét, hogy a választás nem élet-halál harc, hanem egy demokratikus megmérettetés, ne csináljon belőle vérre menő küzdelmet, lovagiasan küzdjön. S most, ugyanők, miután Gyurcsány Vezér meghirdette a „demokraták” végső harcát a Gonosz sötét erői ellen, hallgatnak, nem okítják Gyurcsányt a demokratikus küzdelem mibenlétéről. Miért nem?
Egy szó mint száz, Gyurcsány vádol és harcot hirdet, kivonul a törvényhozásból, az utcára viszi a politikát. Harcot, szabadságharcot hirdet a legitim, törvényes hatalom, sőt, az egész rendszer ellen. Azt teszi, méghozzá pontról-pontra azt teszi, amivel ő maga és csahos kutyái kitartóan és már hosszú évek óta Orbánt vádolják. Azt teszi, amivel fennhangon, teátrális gesztusok közepette Orbánt vádolja.
J’accuse, Gyurcsány!
Forrás:
http://www.alon.hu/gyurcsany-ferenc-majalison-most-kezdodik-harc-osszefoglalo
