HTML

2014.01.11. 13:29 héjakútmácsonya

Szalonzsidózás

Címkék: zsidózás Aczél Endre Ara-Kovács Attila Kornis Mihály

Épületes, magas színvonalon zajló facebook-os párbeszédre leltem Ara-Kovács Attila, a Magyar Narancs állandó szerzőjének profilján. Elég messziről indult el ez a beszélgetés, egész pontosan Ara-Kovács úr Irakról szóló cikkéből, melyre Aczél Endre írta meg a maga meglátásait, s erre reagált egy másik, Lipcs Edit nevű hozzászóló, aki Aczélt tegezve szólította meg, tehát valószínűleg személyesen ismeri, majd öngyűlölő zsidónak nevezte, melyre azután sem Aczél, sem Ara-Kovács urak nem válaszoltak. Ki tudja, miért nem? Ki tudja, miért nem zavarta sem a lezsidózott Aczélt, sem a profil gazdáját eme durva antiszemita megjegyzés? Aczél a későbbiekben már nem vett részt ebben a magas röptű beszélgetésben, ám Ara-Kovács a később Tábori Pál álnéven bekapcsolódó Kornis Mihállyal azon vitázott, hogy Déri, vagy Dési János intette óva Sándor Györgyöt attól, nehogy a Dunába lője magát.

No, de mindenféle ismertető és magyarázat helyett, érdemes és jobb is eredetiben, szó szerinti leiratban olvasni a fent emlegetett, s alább idézendő tereferét. Hisz, bepillantást nyerhetünk, miképp társalognak egymás között derék, toleráns, liberális értelmiségiek.

Nos, akkor lássuk!

Endre Aczel Lehet, végül nem is válik olyan rossz ötletté, hogy Irakban a demokrácia - amerikai segédlettel - a síita többséget segítette politikai hatalomhoz. Izrael útálata semmi ahhoz képest ahogyan egy síita gyűlöl egy szunnitát. Ez még az arab világban is így működik, hát még a térségben, ahol a potenciálisan legerősebb hatalom, Irán nem csak hogy nem arab, hanem a síitizmus zászlóvivője. Ad notam: az al-Káida tipikusan szunnita, Iránnak, bármit is állítsanak róla (pl.Izraelben) soha semmi köze nem volt a dzsihadista (szunnita) terrorizmushoz.+++

január 7., 15:55 · Tetszik · 1

Edit Lipcs Aczél Endre, mondjál már valami újat is. Israelt nem érdekli, hogy sunni, shia (shmita) ők pontosan tudják a történelmet a közel-keleten a-z-ig, csak túl akarják élni. Ha emlékeznél, ezek beígérték, hogy megsemmisítik őket. Kb. 10 éve, amikor a palestin téma volt a TV.-ben , a magyarországiakról esett szó, akkor te vehemesen "kosheroltad" magad, hogy te mennyire szereted a palestinokat, mert túl sokat hallottál az öngyilkos-merénylőkről és be...tál. Ne gyötörd magad, hogy zsidó vagy, mert ahogy a Hofi is mondta: még belövöd magad a Dunába (Sándor Györgynek, amikor 100 újságban is nyilatkozta, hogy kitért.) És befejezésül csak egy megjegyzés: to a self hating jew = Shame on you!!!!!

január 7., 17:42 · Szerkesztve · Tetszik

Edit Lipcs Az a cikk nagyon jó és átfogó. De én kiváncsi vagyok, hogy az Ayatollah Khomeini meddig engedi elmenni a nagy amerikai bartáságot.

január 7., 17:29 · Tetszik

DrKatona Nasrin Aszad és Szaddám kétségtelenül útját állták a radikális iszlám térhódításának. Nem kellett volna Szaddámot megdönteni, akkor nem állt volna elő ez a helyzet. Az iráni együttműködésnek még nagy ára lesz.

január 7., 17:50 · Tetszik · 1

Edit Lipcs Pontosan, ahogy mondod (írod) Dr.Katona. A Saddam kordában tartottak őket. Tulajdonképpen soha nem mondta meg, hogy nincs nukleárisan fegyverkezve, hogy az irániak, akik több mint 2x annyian voltak, soha ne tudják meg az igazat (Irán lakossága: több, mint 70 millió, Irak 31. millió). Viszont az amerikaik is elhitték, ez volt a vesztük.

január 7., 18:23 · Tetszik

Pal Tabori Nem Hofi kérte S.Gy,-t, nehogy belelője magát a Dunába, hanem a fiatalon meghalt Déri János.

január 8., 0:56 · Szerkesztve · Tetszik · 1

Ara-Kovacs Attila Nem, nem. Én úgy tudom, hogy Dési Jancsitól származik a bon mot.

január 8., 6:43mobil használatával · Tetszik · 1

Pal Tabori Vagyis ugyanazt mondod Attila, amit én.

január 8., 10:16 · Tetszik

Ara-Kovacs Attila Nem, nem Déri, hanem DéSi.

január 8., 10:31mobil használatával · Tetszik · 1

Pal Tabori Roszul,tudod, bocsáss meg. Nézz utána. Ez híres történet volt. Dérinek jó barátja volt Sándor Gy. A Hócipőben írta neki. Kép is volt hozzá, ha jól emlékszem. Itt van Dési is, megkérdezheted.

január 8., 10:33 · Tetszik · 1

Ara-Kovacs Attila Rendben.

január 8., 11:49 · Tetszik

Edit Lipcs Én pedig nagyon találónak éreztem a S.Györgyre. A Dési soha nem tagadta, hogy zsidó, sőt! A Dérire (bocs) nem emlékszem! Nekem is csak csak mesélték, mert nem éltem akkoriban Mo.-on. De ennek a szerencsétlen, desperató Aczél Endrének már semmi nem szent, ha bárkinek is, de legyen a "jó könyvébe.." gondolom a megélhetés is közrejátszik (kinél nem?), de hányok a sunyiktól.

Tegnap, 9:24 · Szerkesztve

 

https://www.facebook.com/attila.arakovacs.1?fref=ts

Szólj hozzá!

2014.01.06. 19:38 héjakútmácsonya

Ubi dubium, ibi libertas

Címkék: német cenzúra nácik megszállás Democrat.blog.hu

Vagyis, ahol kételkednek, ott szabadság van. S ez a mottója a Democrat.blog-nak. Ám a blog gazdái semmibe veszik saját, jól csengő latin mottójukat is, ha nekik nem tetsző véleménnyel találkoznak. Márpedig ma délután találkoztak egy ilyennel, s kétely nélkül cenzúrázták, a vélemény megfogalmazóját pedig kitiltották facebook profiljukról. Azért onnan, mert a blogon nem, csak a facbook-os felületükön lehet vitatkozni. Azaz azt nem, mert aki vitatkozna, esetleg kétkedve fogadja véleményüket, érveiket, azt kétely nélkül kitiltják, véleményét pedig eltüntetik. Ezt teszik, noha azt írják magukról a blogon, hogy a szabad gondolkodásért hozták létre azt, továbbá ” Ezzel (mármint azzal, hogy az írásaikat a blogon nem, csak a facebook-on lehet kommentálni – megjegyzés tőlem) természetesen nem azt akarjuk közvetíteni, hogy nekünk nem fontos az olvasóink véleménye, vagy nem szeretjük a bírálatokat és kritikákat, csupán nem akarjuk, hogy sok más bloghoz hasonlóan itt is erről szóljon minden.” (http://democrat.blog.hu/2013/01/29/a_fidesz_het_fobune) A kis álszentek! Akkor miért törölték a megjegyzésemet és miért tiltottak ki a profiljukról? Azért annyira mégsem szeretik a bírálatot, annyira azért nem fontos az olvasó véleménye, főleg, ha az markánsan elüt a szerkesztőkétől.

Most lebuktattam magam, én voltam ma délután a Democrat.blog vita-, és kritikaszerető szerkesztői cenzúrájának áldozata.

A tegnap koradélután, A nácizmus sokkal mélyebben van jelen társadalmunkban, mint gondolnánk címmel tettek közzé egy bejegyzést, s én ma délután ehhez szóltam hozzá, kifogásolva, hogy a kormány által a német megszállásra emlékeztető emlékművet a nácizmus dicsőítésének tartják. (http://democrat.blog.hu/2014/01/05/a_nacizmus_sokkal_melyebben_van_jelen_tarsadalmunkban_mint_hinnenk)

Íme:

Ennyi baromságot egy rakáson!! Nem tudom eldönteni, hogy a szöveg írójának szövegértési problémái vannak-e, vagy rosszhiszeműen magyarázza félre ezt az emlékműállítást? Mivel erőt vettem magamon, én most jóhiszemű leszek, ezért azt tételezem fel, hogy előbbi problémával állok szemben, vagyis a szerzőnek szövegértelmezési gondjai vannak. Ezért, hogy erre rávilágítsak, és szembesítsem következtetése képtelenségével, megkérdezem tőle, vajon a holokausztnak szerte a világon felállított emlékművek is náci indíttatású mementók volnának-e? Tehát a Berlin szívében, az USA nagykövetsége mellett, egy köpésre a Brandenburgi Kaputól található holokauszt emlékmű náci építmény-e?

 A szerzőtől nem kaptam választ, helyette egy másik hozzászóló válaszolt. Olyasmiket, hogy nem a szerzőnek, hanem nekem vannak szövegértelmezési problémáim, hisz az egész ország úgy értelmezi a kormány emlékmű állítási szándékát, ahogy az írás szerzője, nem is lehet azt másképp értelmezni. Egyébként pedig Magyarország volt Hitler leghűségesebb követője. Meg még egy-két hasonlóan ostoba állítás, melyekre már nem emlékszem, és idézni sem tudom szó szerint, ugyanis nem mentettem el, a cenzúra és kitiltás következtében pedig már nem csak hozzászólni nem tudok, de a hozzászólásokat megtekinteni sem. Éljen a cenzúra! Éljen a Democrat.blog kritika-, és vitaszerető csapata! Éljen!

Ám ekkor még aludtak a szabadgondolkodás nem épp éber őrei, tehát módomban állt válaszolni:

Először is, ne beszélj az ország nevében! Oké?! Én például nem úgy értelmezem, mint te, vagy a fenti szöveg szerzője. Tehát nem vagyok az ország része? Ezt akarod állítani a magad esetlen módján? Vagy ezt sem megfelelően értelmezem? Akkor mi a te, következésképp, sőt, szükségszerűen helyes értelmezésed? Áruld már el, kérlek!

Minden porcikám tiltakozik ellene, de egy gondolatkísérlet erejéig elfogadom az ostoba állításod, hogy a kormány a német megszállásnak kíván emléket állítani. Ésszerű-e akkor „német megszállásról” beszélni? Ha valaki a német megszállást pozitív eseménynek tartja és ennek ilyen értelemben kíván emléket állítani, akkor miért nevezi az emlékművet a „német megszállás” emlékművének? A megszállás szón van a hangsúly. (Egyébként a hivatalos magyarázatban a „német megszállásra emlékeztető” formula szerepel.)

Vagyis józan ésszel nem lehet azt a következtetést levonni, hogy itt a német megszállást dicsőítő emlékmű készül, ahogy a világszerte fellelhető holokauszt emlékművek sem a népirtást dicsőítik, hanem emlékeztetetnek rá, s nincs olyan épeszű ember, aki egy ilyen emlékmű láttán arra gondolna, hogy az a nácik tetteit dicsőítené. Igaz? Igaz.

Majd még odaböktem neki, hogy ha valóban Magyarország volt Hitler leghűebb követője, akkor vajon ’44 tavaszán miért kellett megszállni ezt a hűséges csatlóst? Továbbá ajánlottam a szíves figyelmében a témával foglalkozó szakirodalmat, nevesítve pedig Ungváry Krisztián könyveit. A blog szerzőjének pedig azt írtam, hogy ha már lájkolni bírja a velem vitázó fél hozzászólását, bírjon már válaszolni a neki feltett kérdéseimre is. Ezután lenyomtam az entert, de ez a felhívásom már nem jelenhetett meg, helyette azt olvashattam a képernyőmön, hogy persona non grata lettem ezen a profilon. Vagyis a szabad gondolkodás jegyében a gondolataimat törölték, engem pedig kirúgtak.

Kételynek, vitának helye nincs. Ubi dubium, ibi libertas? Igen. A Democrat.blog-on viszont se kétely, se szabadság, se szabad gondolat. Csak kis zsebdiktátorok vannak, akik skrupulusok nélkül cenzúrázzák a nekik nem tetsző véleményt, az ilyen véleményt megfogalmazót pedig kitiltják szabad, demokratikus közösségükből. Vitának, fellebbezésnek helye úgyszintén nincs.

Szólj hozzá!

2012.03.31. 14:03 héjakútmácsonya

A legfontosabb az ország érdeke

S mi az ország érdeke? A miniszterelnök szerint az, hogy az államfő személye sérthetetlen legyen. Szerintem viszont az ország érdeke az, hogy Schmitt Pál a lehető legrövidebb időn belül távozzon hivatalából. Az az ország érdeke, hogy feddhetetlen elnöke legyen.

Szólj hozzá!

2012.03.30. 10:26 héjakútmácsonya

Személye sérthetetlen

 

A miniszterelnök szerint az államfő személye sérthetetlen, s miután az államfőt az a szégyen érte, hogy a SOTE szenátusa megfosztotta őt a doktori címétől, magának Schmitt Pálnak kell döntenie, lemond, vagy sem. Orbán az alkotmányra hivatkozik, melynek 12. cikke (1) pontja kimondja: a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2012.03.27. 12:02 héjakútmácsonya

Méltóságot mindenkinek ...

…, kivéve Forgács Istvánt és szüleit, meg úgy általában mindazokat, akik nem egy követ fújnak a honi, úgynevezett liberálisokkal.

Szólj hozzá!

2012.03.25. 12:59 héjakútmácsonya

Címkék: petőfi dopeman milla

Szólj hozzá!

2012.03.25. 10:00 héjakútmácsonya

Egymillióan a sajtó cenzúrázásáért

Címkék: cenzúra milla sajtószabadság

Megértük hát, hogy az úgynevezett Egymillióan a sajtószabadságért nevű facebook-csoport 1.400 aláírással, vagyis ezernégyszáz ember támogatásával elérte, hogy a közszolgálati tévé levegye műsoráról Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjét.

Szólj hozzá!

2011.11.09. 17:04 héjakútmácsonya

Civil ellenálló, kis szépséghibával

Polgár Dóráról lesz mostan szó, aki egycsapásra vált a NER egyik, már-már Jeanne D’arc-szerű, hősi ellenállójává. Egész pontosan Polgár Dórának, a hétvégi Népszabadságban megjelent mondatairól lesz szó.

Szólj hozzá!

2011.10.24. 14:50 héjakútmácsonya

Egy tökéletes demokrata

Vágó Istvánnal jelent meg a napokban egy interjú az index kultúra rovatában, abból az alakalomból, hogy Vágó szerepet vállalt az atv-n, Demokraták címen futó, új, politikai beszélgetős műsorban.

Szólj hozzá! · 3 trackback

2011.10.22. 09:05 héjakútmácsonya

Gyurcsány, nem ér a neved!

Egy kalap szart se. Bár az régóta nyilvánvaló, hogy Gyurcsány neve semmit sem ér, ám Ferenc legutóbbi mutatványa, mellyel Mesterházy eredetinek nem, de ravasznak nevezhető manőverét igyekezett kicselezni, a Napnál is világosabbá tette Gyurcsány hiteltelenségét és komolytalanságát. S ennél az erős fénynél illene ezt látniuk azoknak is, akik eddig valamiért, talán a félhomály, vagy a sötétség miatt, nem látták: Gyurcsány semmit sem ér.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2011.09.05. 16:44 héjakútmácsonya

Közéleti populációgenetika, nem középiskolás fokon

 

Ebben a témakörben, netán tudományágban, tehát a közéleti populációgenetikában, a legújabb figyelemfelkeltő eredményt Kertész Ákos író érte el a minap. (Ezt megelőzően Orbán Viktornak sikerült hasonló eredményt felmutatnia, igaz, az ő eredményét jóval zajosabb fogadtatás kísérte. Őelőtte pedig Konrád György genetikázott, ám az ő hivatkozásainak száma is mélyen alulmúlja Orbánét.)

Szólj hozzá!

2011.05.27. 09:12 héjakútmácsonya

Hallgassuk meg egymást!

A napokban magam is megkaptam drága miniszterelnökünk újabb levelét, melyben arra szólít fel: hallgassuk meg egymást.

Szólj hozzá!

2011.05.16. 16:29 héjakútmácsonya

Leszóltak

Lesújtott a cenzúra Gyurcsány hű szolgájára, Gréczy Zsoltra. A stop.hu-ról törölték a blogját, a Népszava online verziójából eltüntették legutóbbi írását. Vége a szólás-, és véleményszabadságnak, ez itt kérem valóban diktatúra, ez nyíltszíni bosszú a bátor megmondásokért! Debreczeni, Bauer, Vásárhelyi Mária, és még sokan mások, már rég megmondták, hogy ez lesz, s lám, igazuk lett! 

Szólj hozzá!

2011.05.12. 19:45 héjakútmácsonya

Abortusz-vita Patent módra

A hónap elején érkezett a hír, hogy a kormány kampányt indít az abortuszok ellen, s az abortusz helyett az örökbefogadást ajánlja azoknak a nőknek, akik egyébként elvetetnék magzatukat. A hírre rögvest lecsapott egy úgynevezett női jogokat védő egylet, a Patent Egyesület, mely közleményben háborodott fel a kormány „etikátlan”, „a nők lelkiismeretére ható” kampánya miatt.

Az egylet vezető jogásza szerint azért etikátlan a kormány kampánya, mert bűntudatot igyekszik kelteni a válsághelyzetben lévő nőben. Ez hülyeség! Én úgy látom, hogy az utcákra, terekre kihelyezett plakátok nem bűntudatot akarnak kelteni, hanem mindössze arra szeretnék felhívni az érintett nő figyelmét, hogy létezik más választás is, nem csak abortálni lehet a magzatot, hanem kihordani, és örökbe adni olyan nőnek, aki, vele ellentétben, nagyon szeretne gyereket, viszont sem természetes, sem mesterséges úton nem lehet neki. Ez az üzenet szerepel a plakátokon. S ha ez esetleg bűntudatot ébreszt egy nőben, az hadd ne a kormány, vagy bárki más etikátlansága, bűne legyen!! 

Szólj hozzá!

2011.05.05. 09:54 héjakútmácsonya

J’accuse! No pasarán!

Gyurcsány nem giccses, Gyurcsány maga a giccs.

Szólj hozzá!

2011.05.02. 16:38 héjakútmácsonya

Nincs bocsánat!

Gyurcsány Ferenc, úgy is, mint volt kormányfő, ellenzéki képviselő és bukott politikus, fenyeget. Nyíltan, félreérthetetlenül, az utcáról fenyegeti a különféle köztisztviselőket, nagyköveteket, ügyészeket és a közmédiumokban dolgozó újságírókat.

Szólj hozzá!

2011.04.30. 09:31 héjakútmácsonya

Visszaevakuálás

Ami Gyöngyöspatán zajlik, az egyszerre tragédia, komédia, valóság és show. Megmutatja, hogy mennyire tehetetlen az állam, még akkor is, ha nem Gyurcsány, hanem Orbán a góré, nem Draskovics a belügyi vezető, hanem Pintér.

Szólj hozzá!

2011.03.08. 10:49 héjakútmácsonya

Tüntess, magyar!

Utcára kell mennünk, március 15-én utcára kell mennünk, hogy kifejezzük elégedetlenségünket a kormány politikájával szemben, és hogy megvédjük a szólásszabadságot! S nem csak azt, hanem a demokráciát, a jogállamot, a köztársaságot, az alkotmányos berendezkedésünket, lényegében a szabadságunkat, a létbiztonságunkat, nemzeti kultúránkat.

Szólj hozzá!

2011.03.04. 18:26 héjakútmácsonya

Az álszentségit neki!

A liberális vasököl, jó, vasmancs lecsapott Kocsis Zoltán karmesterre, zongoristára. Szóval a Magyar Narancs címlapon pofozza Kocsis Zoltánt. A publicisztikai rovatban pedig Bán András Zoltán írja le véleményét a zeneszerző Süddeutsche Zeitungban megjelent „rasszízű elszólásáról”.

Szólj hozzá!

2011.03.01. 16:22 héjakútmácsonya

Fantasztikus beszéd volt (2. rész)

„Nincs más lehetőségünk, mint megszervezni az ország történelmének legnagyobb közmunkaprogramját, növelni a közfoglalkoztatást. Legalább két-háromszázezer embernek kell munkát adni a gyermekvédelemben, a szociális gondozásban, az idősellátásban, a mentális és egészségügyi rehabilitációban, az iskolai és iskolán kívüli oktatásban, a közművelődésben, az erdőgazdálkodásban, a településgondnokságban – és folytathatnám.”

Szólj hozzá!

2011.02.28. 20:44 héjakútmácsonya

Fantasztikus beszéd volt (1. rész)

Minden kétséget kizáróan az volt Gyurcsány évértékelő beszéde, hiszen Gréczy Zsolt megírta, sokan hívogatták, hogy milyen fantasztikus volt Feri előadása. S ha Zsolti azt írja, fantasztikus, akkor tuti az volt.

Szólj hozzá!

2011.02.13. 14:00 héjakútmácsonya

Fagyott vér

Bolgár György már nem pusztán fél, az ereiben meghűlt, mi több, megfagyott a vér. Eme szomorú fejleménynek az oka pedig az, hogy naponta visznek el szociközeli embereket, volt államtitkárt, állami vagyonkezelőt, nagykövetet, polgármestert. Bolgár úr pediglen megrémült, annyira, hogy ereiben megkocsonyásodott a vér.

Szólj hozzá!

2011.02.08. 10:45 héjakútmácsonya

Debreczeni kesergő

Debreczeni József, köz-, és életrajzíró, MDF-es politikus, gyurcsányista értelmiségi kesereg. Azon kesereg, hogy az „autokratikus” új rezsimmel szemben, mely „felégette a demokráciát”, nincs komolyan vehető ellenzéki alternatíva. Állításának második fele vitathatatlan, az első butaság. Vagy inkább hazugság. A demokrácia, köszöni szépen, jól van, sokkal jobban, mint egy, két, három, négy, vagy öt esztendővel ezelőtt! Ma már szabadon, mindenféle gond, macera és hatósági vegzálás, rohamrendőrök, kordonok, provokátorok, egyszóval gyomorgörcs nélkül lehet tüntetni a kormány ellen. Orbán „autokratikus” politikája, hallatlan, de zokszó nélkül hagyja tüntetni az embereket! Gyurcsány, a mélydemokrata, viszont folyton, akár adminisztratív úton is arra törekedett, hogy az ellene prosperálókat akadályoztassa. Még a papírgalacsinok dobálását is betiltatta, és komoly büntetéssel fenyegetett. Orbán, Gyurcsánnyal ellentétben, nem riogatja az utcára vágyó embereket szlovák terroristákkal. Talán így kellene cselekednie ahhoz, hogy Debreczeni elismerje mint demokratát? Meglehet. Még jó, hogy Orbán magasról tesz arra, mit gondol róla Debreczeni! Különben Gyurcsánnyá kéne változnia. Pfuj!


Szólj hozzá!

2011.02.05. 15:25 héjakútmácsonya

Jobbik + Gyurcsány = páratlan páros

Azt olvasom, hogy Gyurcsány és pártja után már a Jobbik is népszavazást akar, mi több, követel az elfogadandó, új alkotmányról. Ez azért érdekes számomra, mert legutóbbi blogbejegyzésében, melyről az ezt megelőző bejegyzésem szólt, azt írta Feri, hogy kínos volna, ha a Fidesz a Jobbikkal alkotmányozna, s azért kell nekik kivonulniuk az alkotmányozásból, hogy ezt a szorult helyzetet megteremtsék, ám a szemét LMP akár vissza is térhet az alkotmányozásba, ha a Fidesz visszamódosít számos korábbi alkotmánymódosítást. Ezzel pedig megfoszthatják Ferit sekélyes örömeitől.

Szólj hozzá!

2011.02.03. 18:18 héjakútmácsonya

Feri, tényleg menni kell!

Legújabb blogbejegyzésében azon dohog Gyurcsány Feri, hogy az is elképzelhető, a Fidesz, az új alkotmányban, szélesíti az Alkotmánybíróság jogkörét, meg egyéb, korábbi, sok vitát és bírálatot kiváltó alkotmánymódosítást is visszamódosít csak azért, hogy ne csak a Jobbikkal kelljen neki alkotmányoznia, mert az „vállalhatatlan lenne”.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása