feleselő

Minden kétséget kizáróan az volt Gyurcsány évértékelő beszéde, hiszen Gréczy Zsolt megírta, sokan hívogatták, hogy milyen fantasztikus volt Feri előadása. S ha Zsolti azt írja, fantasztikus, akkor tuti az volt.

Gyurcsány legutóbbi, s ehhez hasonló performanszai a cáfolata a főleg a nemzetközi sajtót telesíró úgynevezett „liberális értelmiség” hazug vádjainak, miszerint Magyarországon diktatúra van, a demokrácia és a szólásszabadság halott. Ugyan már! Gyurcsány Ferenc szabadon értékelheti, bírálhatja, vádolhatja a kormányt, a kormányfőt. Nem volt ez mindig így. Nem is oly régen, Gyurcsány miniszterelnöksége idején bizony nem egy esetben fordult elő, hogy némán, egy szál transzparenssel tüntető embereket vegzáltak és vittek el a rendőrök. Ma már, Orbán hatalomra kerülése óta, ilyesféle incidensek nélkül, háborítatlanul lehet szidni a hatalmat. Nem fenyeget a kormányfő kül-, és belföldi terroristákkal, ma már nem bűncselekmény papírgalacsinokkal dobálni a számunkra ellenszenves kormány tagjait. Ellenben a Gyurcsány-kormány minisztereinek papírdarabokkal való dobálását akár börtönnel is büntethette a bíróság! Hol volt akkor a most rikácsoló siserehad? Lapított, meghunyászkodott, védelmezte az ehhez hasonló otromba túlkapásokat. Ma pedig hős ellenzékit játszva küzdenek az önkény ellen. Röhejesek.

Mulatságos, hogy az az ember emelkedik szólásra, és értékeli az új kormány tevékenységét, akit a választópolgárok nagy többséggel utasítottak el, s akinek kormányzása kudarcok sorozata volt. Gyurcsányt, s azt a stílust, politikát, melyet képvisel, nem kevesebb, mint négymillió választópolgár buktatta meg. Szerintem ez egy olyan erejű kifejezése volt a vele szembeni elutasításnak, mely egy ép lelkű, eszű politikus számára egyértelművé tette volna a visszavonulás szükségességét. Ám Gyurcsánynak esze ágában sincs visszavonulni, sőt, ő vissza akar térni! S nem képes megérteni, hogy ezzel a mindenáron akarással éppen saját, szeretett pártjának okoz súlyos károkat. Vagyis dehogy, érti ő, ám úgy van ezzel, ha az övé nem lehet az MSZP, akkor inkább pusztuljon! S a körülötte nyüzsgő, talpnyaló „értelmiség” sem segít neki belátni, ő már hasznot a baloldalnak nem tud hajtani, csak károkat okoz. Épp ellenkezőleg, bátorítják, hitegetik, bólogatnak neki. Ahogy 2004 ősze óta teszik, rendületlenül, kritikátlanul.

S alább a lényegesebb részekre összpontosítva a magam szerény szemszögéből értékelem Gyurcsány értékelését. Jóllehet az elmúlt napokban tucatszám születtek meg az értékelés értékelései, s bizonyosan jobbak, kiérleltebbek is, mint az alábbi, de talán tudok olyasmit is hozzátenni ezekhez, ami új, eredeti. Talán nem csak többet, de mást is, mint a többiek.

Nosza!

Gyurcsány szövegének bevezetője lényegében egy hitvallás, politikai hitvallás, amely meglepő egy nem épp pályakezdő politikus részéről. Gyurcsány 2003 óta, sportminiszterré kinevezésétől kezdve országosan is ismert politikus, s 2011 elején még mindig a hitvallásnál tart, azt bizonygatja, miben hisz, persze csupa trendi dologban. Úgy hitvalló, hogy már bő négy éves kormányzati ciklus van a háta mögött, s minden egyes szavát, hittételét ütköztetni lehet a korábbi tetteivel, s azok bizony, fájdalom, ütik is rendesen a hitelveit. Persze értem, hogy szeretné ezt kitörölni a saját és az ország emlékezetéből is, és új, patyolat tiszta lappal kezdené, ám ez nem fog menni, a múltat nem lehet eltörölni. Képtelenség.

S van benne beszólás a baloldalt megbuktató választóknak is, amiért őt tartják a hibásnak:

„Ők azok, akik hazájuk és személyes sorsuk gondjaira tömör magyarázatot adnak: Gyurcsány a hibás. Akár irigyelhetném is őket. Mert lelküket éppúgy nem terheli maró kétség, mint legkisebb fiamét, amikor pár éve megpróbáltam felelősségre vonni egy gyenge osztályzatért, s kérdeztem tőle, hogy ez hogy történhetett. Ő felnézett, hamiskás mosollyal a szemében azt válaszolta: Miért? Hát te nem tudod? Gyurcsány a hibás.”

Bugyuta gyermekek vagyunk mi, nem az MSZP-re szavazók, hisz őt tartjuk a hibásnak az ország bajaiért. Nem pedig az Orbánt, meg magunkat. Mert túlfogyasztottunk, és háromszáz forintért eladtuk magunkat. Ugye?

Gyurcsány lelkét viszont folyamatosan kétségek marják:

„Azért lettem politikus, mert jobbá, igazságosabbá akartam tenni hazámat, Magyarországot, és hittem erőmben, és hittem igazamban. Azóta a sikerek mellett sok kudarc és vereség is ért. Van, amit ma másképp csinálnék. De a lényeg nem változott: hiszem, hogy dolgunk van, hiszem, hogy feladatunk van, és végtelen módon hiszek igazunkban.”

Vagy mégsem? Ebből a szövegrészletből nem úgy tűnik, hogy bármiféle kétsége is volna a maga igaza, küldetése felől. Nem mintha ez gond volna, de akkor ne vádaskodjon azzal, hogy a másik fél, az ellenség, mert már rég nem ellenfélről van szó, hanem ellenségről, akarnok, s nincs kétsége a saját igaza felől. Orbánnak mondania sem kell ahhoz ilyeneket, hogy akarnoksággal, fanatizmussal vádolják a gyurcsányisták. Azok, akik a fenti szöveget pénteken rezzenéstelen arccal végighallgatták, majd megtapsolták. Ha Orbán mondaná ugyanezeket, prüszkölnének.

Gyurcsány fenti mondatai viszont egyértelművé teszik, hogy a lényeges dolgokban, politikájának alapjaiban nem kételkedik, nem hajlandó revízióra, nem akarja megfontolni azt, hogy esetleg valóban elkúrta, és mindent ugyanúgy tenne, ha újra kezdhetné. A kudarcért a felelősséget továbbra is hárítja, s magának ebben csak mellékszerepet oszt ki.

„Ne tekintsék szerénytelenségnek, a tanulásra való képtelenségnek, hogy mégis azt mondom Önöknek: azt hiszem, azt gondolom, hogy jó ügyet és tisztességes világot álmodtam és képviseltem. De belátom, nem elég jól.

Mert nem voltam elég eltökélt, hogy ellenálljak rossz kompromisszumoknak, nem voltam elég erős, hogy megküzdjek saját gyarlóságaimmal, politikai, emberi hiányosságaimmal. Mert bíztam, akiben nem kellett volna, és volt, hogy bizalmamba fogadtam olyat is, aki nem szolgált rá.”

Igen, ismerős szöveg, a kommunizmus is egy aranyos, jóravaló, korrekt ideológia, csak hát a megvalósításába hiba csúszott, olyan emberekben is bíztak a korrekt komcsik, akikben nem kellett volna, és akik félresiklatták a szent ügyet. De hogy mindenütt és mindenkor, Kubától Magyarországon át Észak-Koreáig?

Feri is jóravaló, korrekt csávó, de sajnos van neki olyanja, hogy emberi gyarlóság, és megbízott olyanokban is, akikben nem kellett volna. Ennyi az ő bűne. Őszerinte. Szerintem meg nem intrikus Szekeres Imrék gáncsoskodása okozta az elkúrást, hanem Feri mohósága, akarnoksága. Nem ezek a bizalmat nem érdemlő szoci politikusok kényszerítették Gyurcsányt reggel, délben meg este hazudozásra, nem ők vették rá trükkök százaira, nem ők kérték, hogy vezesse meg a választókat. Pontosan ismerte őket, tudta kik ők, hiszen látta, miként bántak el Medgyessyvel. Nem kéne kisgyerek módjára panaszkodnia, hogy csúnyán bántak vele is! Hogyan bánt ő Megyóval, akinek stratégiai tanácsadója volt? Ha ezeken múlott volna, Kiss Péter lett volna Megyó megpuccsolása után a kormányfő, és 2006-ban vele vesztettek volna. Nem, ez hazugság. Ő manipulált a félelemmel, a szavakkal. Ő döntött úgy, hogy hitvány lesz, most pedig megjátssza az önkritikus államférfit, de hát nem kell túl éles szem, meg ész, hogy leleplezzük Gyurcsány ócska trükkjét!

„De eszemben sincs feladni. Küzdeni fogok egy jobb Magyarországért, egy igazságos, demokratikus, szabad Magyarországért, egy élhető hazáért. Ezért vagyok itt.”

Mondja ezt az a politikus, akinek bő négy esztendője volt arra, hogy kormányfőként tegyen ezért valamit. S milyen Magyarországot hagyott maga után? Jobb, igazságosabb, élhetőbb, szabadabb Magyarországot? Dehogy! Ellenkezőleg. Korrupcióba süppedő, lecsúszó, frusztrált, ideges, rosszkedvű, egyre élhetetlenebb Magyarországot hagyott maga után.

A baloldalnak meg két teljes kormányzati ciklusa, nyolc éve, majdnem egy évtizede volt arra, hogy jobbá tegye ezt az országot, de inkább rosszabbá tették. Gyurcsány pedig ez után a nyolc esztendő után kiáll, és azt mondja, hogy nem adja fel, meg hogy küzdeni fog a jobb hazáért. Na, erről Gyurcsány már lekésett, neki ebben már nem osztanak lapot. Szar lehet ezt feldolgozni, úgy látom, nem is megy neki, de jobb lenne, ha az a sok okos, értelmes ember, aki körülveszi őt, nem bujtogatná, hanem megmagyarázná Gyurcsánynak, miért kéne abbahagynia! Nagy szolgálatot tennének a hazának.

„Kérem, nézzék el nekem, hogy nem keresem a többség kegyét. Nem aszerint választom meg mondataimat, hogy azokkal hányan értenek egyet, mert csak egyetlenegy dolog vezérel: az, hogy megosszam Önökkel véleményemet, javaslataimat, terveimet.”

Ugye nem csak én érzem itt a sértett ember, a bukott politikus gőgjét?! A választók által nagy többségben megbuktatott, s ezért a népre, a választópolgárokra megsértődött politikus szövege ez, aki, miután elfordult tőle a démosz, elfordul ő is a démosztól. Gyurcsány a jelek szerint a szuverén népet lenézi, ugyanakkor országot akar reformálni, de ehhez nem akarja a többség kegyét, azaz támogatását megszerezni, mégis demokratának nevezi magát, ráadásul az egyetlen, igaz, magyar demokratának. Ám ha nem a többség kegyéből, a választópolgárok többségének akaratából, támogatásával akarja Magyarországot újjáépíteni, akkor hogyan, mire/kikre támaszkodva akarja terveit megvalósítani? Parlamentáris demokráciában csakis a választók többségének akaratából lehet törvényhozói többsége, kormányzati hatalma egy politikusnak. Ha más módon szerzi meg, nem demokrata. Gyurcsány miféle úton akarja megszerezni a hatalmat, ha nem a többség támogatása révén? Azt már látjuk, hogy nem a többségre akar támaszkodni, mert a többség ostoba kisgyerekként viselkedik, s nem érti az ő küldetését, nagyszerűségét, csak azt nem tudjuk még, hogy akkor mégis mire alapozna.

„Érvelni fogok igazam mellett, de nem kívánom elcsábítani Önöket. Nem a többséget keresem mindenáron, hanem az általam helyesnek vélt utat, az általam helyesnek vélt igazságot.”

Azt a közönséget, amely őt hallgatta, nem is tudta volna elcsábítani, hisz már régen elcsábult. Már régóta áhítattal issza minden szavát, s nem kavarja fel a gyomrát.

Vajon Gyurcsány 2004 és 2006 között miért csábított, miért tetszelgett, miért mindenáron a többség kegyét kereste, még azon az áron is, hogy tudatosan károkat okozott az országnak, vajon ebben az időszakban miért nem érvelt igaza mellet, miért nem az általa helyesnek vélt utat, igazságot ajánlotta a sok hazugság és trükk helyett? Vajon miért nem azt tette, amit helyesnek vélt, a helyett, hogy csak úgy tett, mintha kormányozna, miközben hazudott reggel, délében, meg este. Most, 2011-ben, csúfondáros bukása után, látja világosan a dolgokat, azt, hogy mit kéne tenni, ám amikor eszköze is volt arra, hogy jobbá tegye az országot, mostani szavaival, elveivel gyökeresen ellentétesen cselekedett.

Gyurcsány ámít és kábít, amikor pökhendin azt mondja, „nem a többséget keresem”. Nincs többsége, s belátható időn belül nem is számíthat arra, hogy többséget bír szerezni a politikájának, így inkább megvetően szól a többségről, mintha a többség keresése utálatra méltó, csúfos tevékenység volna, noha ez a demokrácia alapja. A gyurcsányista értelmiség, Debreczeni Józseftől Bauer Tamáson át Vágó Istvánig pedig ennek tapsol, a démosz és a demokrácia megvetésének. Megvetik a demokráciáét, mert a nép nem őket választotta. Nos, ilyen társaság ez a „demokratikus oldal”, melyből „demokratikus ellenzék” lett. Szerintük addig van demokrácia, addig okos és bölcs a nép, amíg a többség mögöttük áll. Épp ezért nem is tekinthetők demokratáknak. Aki önmaga, önnön hatalma és a demokrácia közé egyenlőségjelet tesz, az nem demokrata, és válogatott aljasságokra is képes. Márpedig Gyurcsány egyenlőségjelet tesz.

Nem szabad hinni az olyan népámító politikusnak, aki tagadja, hogy a hatalmat akarja, mert csal és hazudik!

„És miután nincs senki, akinek lenne könnyű programja a holnapra, ezért hát jönnek azok, akik a múltat adják el a jövő programjaként. Hiszen olyan jó hinni a történelmi nagyságban, a biztonságos, bár szerény gyarapodás ígéretében. Muszáj kiábrándítani honfitársaimat: nem fog visszajönni Tisza István, és nem fog visszajönni Kádár János országlása sem. A múltat le kell zárni. Tanulni kell belőle, nem pedig megpróbálni megváltoztatni vagy visszahozni. Ez lehetetlen.”

Lehetetlen, de azért a szocik, Gyurcsány tevőleges részvételével, megpróbálták Kádár országlását visszacsempészni a mába. Jóléti rendszerváltás, Több pénzt az embereknek! Tizenkilencezer forintok osztogatása a nyugdíjasoknak, plusz ingyen tankönyv, ingyen utazás, ingyen jogsi, szóval ingyen élet. Ez volt Gyurcsányék 2002-es programja, ezzel a demagóg ígérethalmazzal nyerték meg a többség kegyét, s a választásokat, ezzel a népbutító Kádári maszlaggal. S azután ennek a populista politikának a csapdájában vergődtek. Vergődnek ma is. Vergődik benne Gyurcsány is. Kínlódását most épp úgy igyekszik csillapítani, hogy lemond a többségről, miután az már rég lemondott róla, s egyfajta felvilágosult abszolutistaként a nép fölé próbál emelkedni, s felette lebegve hintené az igét. Röhejes.

A múltat pedig valóban le kell zárni, Gyurcsányostul.

„Valljuk be: nem volt rossz magyarnak lenni a hetvenes-nyolcvanas évek Közép-Kelet-Európájában! Ott és akkor. És mi tagadás, talán éppen ezért mi elsősorban nem is a nagyobb szabadságot, hanem a még nagyobb jólétet kerestük a rendszerváltozásban.”

Vallja be mindenki a magáét! Kezdhetné Gyurcsány, ha már! Bevallhatná, hogy, igen, ő a karrierért, a pénzért lett KISZ-es, s ugyanezért lett 1990-ben kapitalista, s korábbi politikai kapcsolatait felhasználva, az állam kárára lett tőkés, majd igazhitű demokrata. Ne kollektív gyónást szorgalmazzon, gyónja meg egyes szám első személyben a saját gyarlóságait, s utána ösztökélhet másokat is! De így, maszatolva, szétkenve a felelősséget, mindenkire egyforma mértékben kiosztva, nos, hát meglehetősen visszatetsző, és semmi más célja nincs vele, mint saját maga felmentése.

„De hoppon maradtunk. Hoppon maradtunk, mert a szabadság nem egyenlő a jóléttel. Csak a feltétele – mondom én.”

S nem szakadt rá a mennyezet! Megint többes szám első személyt használ, holott ő aztán igazán jól járt a szabadsággal, neki a rendszerváltoztatás nyitotta meg a tőkéssé váláshoz vezető utat.

S az sem igaz, hogy a szabadság a jólét feltétele. A kommunista vezetők mindig jól éltek, akkor is, amikor az alattvalók rosszul. Kevesek diktatúrában is jól élhetnek. A Kádár-rendszert is sokáig a sokak számára elérhető mérsékelt jólét tartotta fenn. S bizony, a többség inkább a jólét, semmint a szabadság növekedését várták a rendszerváltoztatástól. Köztük Gyurcsány is. A szabadság számára azt jelentette, hogy szabad kapitalistává, tőkéssé válni. No, nem mindenkinek, csak azoknak, akiknek a megfelelő helyen haverjai vannak, és az anyósuknak kiváló a kapcsolatrendszere.

„A többiek szabadsága, az zavaró. Ha ők nem lennének másmilyenek, ha beállnának a sorba, ha nem feleselnének, ha osztoznának a nemzeti együttműködés új rendet hozó, magasztos eszményében, akkor lehetne nemzeti egység, és persze – mondják ők – ebből az egységből, az így megcsinált egységből fakadhatna a jólét.”

2006 nyara, különösen pedig ősze óta hallhatjuk Gyurcsányéktól, hogy a demokraták körülöttük csoportosulnak, ők a „demokratikus oldal”, aki velük szemben áll, a demokrácia ellensége, a randalírozó csőcselék része, vagy felbujtója. Aki nem áll be a sorba, közéjük, az rossz demokrata, aki pedig velük szemben áll, nem demokrata, hanem csürhe. Gyurcsány osztotta fel újra demokratákra és fasisztákra Magyarországot, ő osztotta fel így az országot.

Ha Orbán viszi az embereket az utcára, az a törvényes rend, a parlamentarizmus elleni merénylet, ha Gyurcsány, a demokrácia ünnepe. Hosszú évek óta ezt sulykolják belénk.

Mindenki, aki Gyurcsánnyal feleselt, kerékkötő volt, aki megakadályozza a haza felvirágoztatását. Ezzel magyarázza Gyurcsány a bukását is: külső és belső ellenségek gáncsoskodása okozta a kudarcot.

Saját paranoiáját vetíti ki a jelenlegi hatalomra.

„…azok szövetségét keresem, akik hozzám hasonlóan azt mondják: a szabadságunkat a haza szabadságát nem adjuk.”

Íme, a papírgalacsinok dobálását betiltó egykori kormányfő ma Petőfiként szónokol!

No, de a haza nem lenne szabad? Mióta, s miért? Csak nem azért, mert a nép leváltotta az élcsapatot, és mást választott a helyére? Hohó, ma az emberek szabadabban, nyugodtabb légkörben, kordonok és rohamrendőrök, hatalmi vegzálások nélkül tüntethetnek! Úgy, ahogy Gyurcsány idején nem. Gyurcsány a szabad magyar embereket, akik alkotmányos jogaikkal a törvényes keretek között éltek, megrágalmazta, és folyamatosan összemosta a randalírozó csőcselékkel. Gyurcsány, szokásához híven, félelmet igyekezett gerjeszteni, hogy az emberek ne merjenek az utcára vonulni, tüntetni primitív, ostoba politikája ellen.

„Nézzék el nekem a választók, nem őket kívánom bántani, de mégis azt kell mondjam, úgy tűnik, hogy többségük így, vagy úgy tudomásul veszi, elfogadja, vagy egyenesen támogatja Orbán „szabadságért kenyeret” programját. Most szólok: nem is olyan sokára azt fogják látni, hogy se kenyér, se szabadság. Ez lesz az orbánizmus vége.”

Nem, az elmúlt években, épp Gyurcsány kormányfősége idején, látták, tapasztalták azt, hogy se kenyér, se szabadság. Amit gyurcsányizmusként éltünk meg, s amit a választók nagy többsége elutasított, azzal a névadó, orbánizmusra átkeresztelve, riogat. Hatástalanul, s ez érthetően, módfelett zaklatja Gyurcsányt.

Most szól nekünk Gyurcsány, hogy szar lesz nekünk. Ő, akinek évekig a választók átverésére, hazugságok és trükkök százaira épült a politikája, utána pedig folyamatos megszorításokra.

„A harmadik köztársaság alkotmányos rendje a porban hever. A miniszterelnök egyeduralmat akar. Önkényuralmat.”

Ehhez ért Gyurcsány, semmi máshoz, a retorikához, bár ezt is pátosztól csöpögősen műveli, s ezért kell neki örökös ellenzéki képviselőnek maradnia.

Porban nem az alkotmányos rend, hanem a magyar baloldal hever. S nem valamiféle cselszövés eredményeképpen, hanem saját magának köszönhetően, és a választók demokratikus döntésének eredményeképpen. A hatalom leváltható. Eddig is, ezután is. Nincs Orbánnak egyeduralma, amije van, azt pedig demokratikus választásokon a szuverén néptől szerezte, s az alkotmány teszi lehetővé.

„E szerint a Fidesz elnöke 2010 januárjában azt mondta a nagykövet asszonynak: »igen, eltiporjuk őket«. Majd hozzátette: »a szocialisták megsemmisülése az ország érdekeit szolgálná«. Ugye, értik? Nem legyőzni akar bennünket, hanem eltiporni, megsemmisíteni.”

Idézetre idézettel felelek. Egy másik, egy korábbi Gyurcsány-idézettel:

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."

(Népszabadság, 2004. február 9.)

Íme, egy jóval korábbi, a rendszerváltoztatás idejéből származó Gyurcsány-idézet:

„Úgy vélem, hogy a KISZ-nek politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen, politikai munkával kell elszigetelnie az esetlegesen megalakuló Fidesz-csoportokat”

Nos, Gyurcsány már nagyon régóta el akarja szigetelni, le akarja verni a jobboldalt, a Fideszt. Nem jött neki össze, belebukott. Ma pedig azon siránkozik, hogy Orbán el kívánja tiporni őt, a baloldalt. Meglehet, ez a célja, de ezt a választópolgárok segítségével, demokratikus keretek között éri el, Gyurcsány viszont anno a diktatúra politikai eszközrendszerével igyekezett ugyanezt elérni, később szintén az államot, például a titkosszolgálatokat használta fel (lásd UD-ügy) a jobboldal, számára kívánatosnak vélt, leverésére.

„Kimondom tehát: Orbán Viktor nem demokratikus politikai versenyt, hanem ellenfelét megsemmisítő, totális politikai háborút akar. Nem fogadja el, hogy vele szemben szervezett választói akarat álljon, nem hisz a politikai váltógazdálkodásban, a parlamenti demokráciában.”

Kimondta. És?

Orbán 2009-es kötcsei beszédét a baloldalon egyfajta Mein Kampfként szokás emlegetni, amely feltárja Orbán antidemokratikus gondolkodását, és nyíltan megfogalmazza a demokrácia lerombolását. Nos, én most ebből, a baloldal által démonizált szövegből fogok egy részletet idézni, amely ragyogóan cáfolja Gyurcsány fenti, és az összes hisztis balos összeesküvés-elméletét.

„Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk. A kétpártrendszer folytatását egy duális erőtérben állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben.”

Világos, ugye? Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. Ez a demokrácia. A választók pediglen tavaly tavasszal is döntöttek, és a korrupt, impotens, hazug és hiteltelen balliberális politikai tábort megbuktatták és elzavarták gondolkodni. Ám ők e helyett, hisztiznek, jajveszékelnek, sírnak-rínak, toporzékolnak, saját nyomorukat, bukásukat a demokratikus rendszer bukásával akarják azonosítani. A helyett, hogy szembenéznének bukásuk okaival, kapcsolataikat mozgósítva nemzetközi hisztikampányokat szerveznek, s lapátszám dobálják a földet a magyar demokráciára, amely nem győzi lerázni magáról a földhalmot. Elég volt ebből!

Gyurcsány hadovál totális politikai háborúról. Ő, aki demokratákra és fasisztákra osztotta fel a politikai küzdőteret, aki ’89-es demokraták és a 2011-es antidemokraták totális politikai háborújaként értelmezi a magyar valóságot, ő, aki szabadságharcot hirdetett a kormány ellen, ő, aki nem pusztán ellenzékiként, hanem rendszerellenzékiként határozza meg magát, és utcára viszi a politikáját. Gyurcsány a demokrata, aki többet szónokol utcán, tereken, és egyéb más helyen, mint az Országgyűlésben.

„Orbán rendszerének van történelmi eszmei előzménye Magyarországon. Van honnan meríteni. A miniszterelnök politikája Tisza István osztályönzéséből, Gömbös Gyula nemzeti egység- és vezérkultuszából, Mindszenty keresztény fundamentalizmusából táplálkozik.”

Osztályharc, bocs, osztályönzés, vezérkultusz, klerikális fundamentalizmus. Oh, azok a szép ötvenes évek!

Azért pikáns, hogy Gyurcsány, aki ifjú korában rendszeresen bérmálkozott, sőt, papnak készült (Sztálin is), aki az állami terrorra és ’56 vérbefojtására alapuló Kádár-rendszer, még ha kicsiny láncszeme, fenntartója és haszonélvezője is volt, a kommunista rendszer egyik neves üldözöttjét ilyen összefüggésben a szájára veszi. Gusztustalan.

S látható, Gyurcsány honnan merít. A latrinából.

„De ez nem a mi világunk. Ez a múlt. Mi le akarjuk zárni ezt a múltat, és birtokba kívánjuk venni a jövőt. Ennek ma Orbán és rendszere a legnagyobb akadálya. Ezt a rendszert kell leváltani. Ez a mi dolgunk. Ez minden demokrata dolga.”

Jövő. Gyurcsány számára a jövő meglehetősen borús. Gyurcsány, miután megbukott, s a jobboldal kétharmados többséghez jutott a törvényhozásban, kiábrándult a választókból és a demokráciából, s le akarja váltani, a népet ugyan nem, nem is tudja, ám a rendszert, a demokráciát igen. Már ha bolond lesz a nép ismét beszavazni a házba. Ebben az esetben, ne legyenek kétségein, az összes vádpontot, melyet most Orbán fejére olvas, ő maga fogja elkövetni. Ezt tette addig, amíg tehette, s ezt fogja tenni, ha még egyszer tehetné. Ha nacionalizmussal vádolja Orbánt, akkor határon túli magyar ellen uszítja az anyaországit méghozzá románokkal való riogatással. Ha megosztással vádolja Orbánt, akkor demokratákra és fasisztákra osztja meg a politikát. Ha kirekesztéssel vádolja Orbánt, akkor a jobboldal vele nem szövetkező, vele szemben álló részét, s mindenkit, aki nem áll be mögé, kirekeszti a demokratikus közösségből. Ha félelemkeltéssel vádolja Orbánt, nem rest köteles beszédet fabrikálni Kövér egyébként ártalmatlan szövegéből, és munkájuk, lakásuk, nyugdíjuk elvesztésével riogatja a népet, abban az esetben, ha beözönlene hazánkba huszonhárom millió román, vagy épp robbantásra készülő szlovák terroristákkal riogatja az utcára vágyó embereket.

Aki pedig nem óhajtja vele szövetkezve leváltani Orbán „rendszerét”, nyilvánvalóan nem is demokrata. Hiszen állítja, minden demokrata dolga az, hogy leváltsa Orbánt.

„Ami pedig ebből ránk hárul: mi mostantól kezdve nem a kormány ellenzéke vagyunk. Mi mostantól kezdve Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk.”

Szóval Gyurcsány, bigott híveivel, kissé sértődötten, kivonul a rendszerből, a köztársaságból, mert ő már nem tartja ezt a rendszert demokráciának, és nem pusztán a kormány, hanem az egész rendszer, a parlamentáris demokrácia ellenzéke lesz.

Kérdés persze, kit ért a „mi” alatt. Kiknek a nevében beszél, amikor úgy fogalmaz: mi? A parlamenti ellenzék nevében nem beszélhet, az egészen nyilvánvaló. Ám az MSZP nevében sem, hisz látványosan távol maradt Gyurcsány értékelőjétől a vezetés, sőt, a pártelnök kifejezetten károsnak véli Gyurcsány különutas politizálását. Akkor mégis kiknek a nevében beszél? Kikkel vonul ki a rendszerből és lesz a rendszer ellenzéke? Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Ficsor Ádám, Bauer Tamás, Debreczeni József, Vásárhelyi Mária, Ungváry Rudolf, Vágó István volna az élcsapat, amely Gyurcsány vezérürü felvezetésével, látványos külsőségek közepette kivonul, és rendszerellenzékiként munkálkodnak majd a hatalom megdöntésén? Hol az ő demokratikus felhatalmazásuk minderre? Ja, az nem is kell, hisz ők magából a rendszerből, a parlamentáris demokráciából vonulnak ki, és nyilván árnyékparlamentet is létrehoznak majd, Gyurcsány korábbi iránymutatása alapján. Egy másik, demokratikus, szabad, független, gyurcsányista Magyarországot. Igen, olybá tűnik, Gyurcsány egy másik Magyarországot hirdetett meg, amelybe ő és hívei kivonulnak a régi Magyarországból. Régi és új Magyarországra osztotta fel/meg a hazát. Az új, a régi alkotmányra, a ’89-es, a nép által soha jóvá nem hagyott alkotmányra épül, ezt képviseli Feri, s ez a jó Magyarország, a régi pedig az új, 2011-es alkotmányra épül, melyet a nép által választott Országgyűlés fogad el, s ez a rossz Magyarország, Orbán Magyarországa. Jókra és rosszakra osztja Gyurcsány a hazát.

„Nincs ok megegyezni az önkénnyel, nincs ok részt venni az Orbán-rendszert legitimáló alkotmányozásban. Mert a most készülő alkotmány nem a nemzet alkotmánya, hanem a Fidesz alkotmánya lesz. A mi dolgunk pedig ezek után az, hogy újraépítsük a köztársaságot. Hogy Orbán után új köztársaságot teremtsünk.”

Már nincs kétségem, Gyurcsány az előző rendszerben, a Kádár-rendszerben vállat szerepe, meghunyászkodása okozta frusztrációit kezelendő akar ma, 2011-ben, ’89-es demokratikus ellenzékit játszani. Semmi másról nem szól ez a sok baromság, amit évértékelő címen összehordott. Gyurcsány, ha már demokratikus ellenzéki múltat nem tud kreálni magának, nem egy kádkő, melyet csak úgy le lehetne gyártani a Motim Zrt.-ben, hát megcsinálja a jelenben. Legalábbis megpróbálja. A demokráciát kinevezi diktatúrának, a kormányfőt diktátornak, önmagát pedig demokratikus ellenzéki vezérnek, aki halált megvető bátorsággal küzd az önkény ellen, és, reméli, kész is a hősi ellenzéki jelen. Persze mindez sokkal hitelesebb lenne, ha 1990 előttről is tudnánk az akkori önkényt, diktatúrát keményen ostorozó Gyurcsány-idézeteket citálni, fényképeket nézegethetnénk, amelyeken Gyurcsány saját testével védi a rendőrök által ütlegelt Kiss Jánost, például. Sem ilyen szövegek, sem ilyen felvételek nincsenek, s már nem is lesznek. Ez Gyurcsány tragédiája. Demokráciában nem lehet a hős ellenzékit szerepét eljátszani, amit huszonévekkel ezelőtt elmulasztott, azt ma már nem pótolhatja. Amit Gyurcsány eljátszott az a bizalom, a hitelesség. Gyurcsány legfeljebb a baloldal Budaházyja szerepét képes eljátszani. Kétes, nevetséges és komolytalan szerep.

A fenti idézetben benne van az is, Gyurcsány nem fog megegyezni, nem lesz konstruktív ellenzéki, ő obstruktív lesz, ott tesz be a kormánynak, ahol csak bír, gáncsoskodik, ahogy csak tud. S természetesen megvan rá a baromira demokratikus magyarázata is: önkénnyel nincs megegyezés. A lószart nincs! Gyurcsány egyszer már megegyezett egy önkénnyel, a Kádár-rendszerrel. Jól elvolt abban a langyos diktatúrában, nem ellenkezett, nem pofázott vissza. Meg is lett az eredménye. Jellemző is egyébként ez a hányadék viselkedés az akkori megalkuvókra. Sok-sok megalkuvóból lett a szabad, demokratikus Magyarországon nagypofájú ellenzéki. Sokan hazudtak maguknak dicső ellenzéki múltat. Gyurcsány nem csak múltat, jelent is hazudna magának.

S a végső célja: a negyedik köztársaság megteremtése. Gyurcsány teremteni akar. Teremtett már ő, főleg rendetlenséget. Bő három év múlva kiderül, kér e belőle a nép.

„Az Új Köztársaság alkotmányos alapja a ’89-ben megalkotott alkotmányos rendszer lesz. Igen, mi ’89-esek, igen, mi, demokraták, ’89-esek vagyunk, és azok is maradunk.”

Mi, ’89-esek – mondja Gyurcsány. Röhej. Mi, ’89-esek – mondja a ’89-es KISZ-es. Mi, ’89-esek – mondja Gyurcsány, aki ’88-ban ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek:

"Édesapám szélsőjobboldali szimpatizáns, dzsentroid, aki 56-ot máig forradalomként emlegeti."

Imre, te mit szólnál ehhez?!

Gyurcsány ’89-ben a rossz oldalon állott, a langyos diktatúra oldalán, lemaradt a sorsfordító eseményekről, csak sodródott velük, nem vált részesévé, nem úgy, mint mai fő ellenfele, jobban mondva, ellensége, Orbán. S húsz év elteltével akar magának dicsőséges, ellenzéki múltat fabrikálni, ezért beszél a ’89-es ellenzékiek nevében, holott semmi köze hozzájuk. Semmi. Ezt pontosan tudja eme hazug, hamis, csaló beszédet végighallgató, s a végén vastapssal honoráló Debreczeni József is, mégsem hány tőle, mégsem mondja: elég volt. Helyette áhítattal hallgatja, issza Gyurcsány szavait, és hiszi, amit hall, mert hinni akarja. Az ész halott.

Arról is szólt Gyurcsány, hogy 1956 óta nem volt a hazának olyan elszigetelt kormánya, mint a mostani, és a Kádár-rendszernek jobb volt a nemzetközi megítélése, több volt a nyugat-európai barátja, mint a második Orbán-kormánynak. Nos, ha ez igaz volna, mint ahogy nem, akkor az nem Orbánra és kormányára nézve kínos, hanem a nemzetközi közvéleményre. Ha igaz volna Gyurcsány állítása, és a nemzetközi véleményformálók egy diktatúrát, legyen az akár langyos, legyen az akár gulyáskommunizmus, melynek hatalma mégiscsak elnyomásra, besúgásra, a szabadság korlátozására, az ’50-es évek állami terrorjára és az ’56-os forradalom leverésére, véres megtorlására épült, kedvezőbben fogadnak, mint egy demokratikus választásokon győztes kormányt, akkor az nem Orbán hatalmát minősíti, sokkal inkább azok nem demokratikus gondolkodásáról árulkodik, akik inkább elfogadják a baloldali diktatúrát, mint a jobboldal kétharmados többségét.

S lám, ma már nem Vona és szélsőjobbos csürhéje, hanem Gyurcsány vizionál 56-ot, forradalmat, szabadságharcot!

Ugyan kibeszéltem már Gyurcsány és 1989 viszonyát, mégis vissza kell térnem rá, hisz Feri nem hagyja lezárni ezt a fejezetet, folyton idegen tollakkal ékeskedik, folyton a ’89-esek nevében szónokol.

„1989-ben az a vágy hajtott minket, hogy lezárva sok évszázad küzdelmeit, hazánk a világ és Európa nyugati felén horgonyozzon le.”

Gyurcsányt ilyen vágyak bizonyosan nem hajtották ’89-ben! Sokkal inkább a túlélés, a felülmaradás vágya hajtotta őt akkoriban. Neki mindegy volt hol horgonyzunk le, hisz amíg keleten, a Szovjetunió partjainál horgonyoztunk, nem tiltakozott, nem tüntetett, e helyett beállt a sorba, megalkudott a rendszerrel, s 1989-’90 tájékán, amikor összeomlott a rendszer, szintén így cselekedett, megalkudott, mert neki csak az számított, hogy neki jó legyen.

Amit Gyurcsány művel, az nem más, mint múlthamisítás. Sőt, múltkreálás. Önmagának farigcsál sosemvolt dicső múltat. Maga köré csábított néhány ’89-est, s immár a ’89-es ellenzékiek nevében beszél: mi, ’89-esek.

S akkor jöjjenek az igazán bicskanyitogató részek!

„Hosszú évek girbe-gurba gazdasági útjai után erőt kell venni magunkon, és legyőzve a fiskális alkoholizmus rövid távú mámorát, a szörnyű másnaposság után észhez térve, a fiskális józanság útját kellene választani. Nem az Európai Unió miatt, hanem magunk miatt, a jövőnk miatt, mert azok közé akarunk tartozni, akik nem felélik, hanem építik a jövőt.”

Gyurcsány netán észhez tért, kijózanodott volna a fiskális alkoholizmusból? Csak azért kérdem, mert a hosszú évek girbe-gurba gazdasági útjain bő négy esztendőt az ő vezetésével tett meg az ország. A szocialisták ígértek több pénzt, s egyúttal ingyen életet az embereknek 2002-ben. 2006-ig pedig ennek szellemében politizáltak. Osztogattak, amíg bírtak, amikor már nem, fosztogatni kezdtek. 2002 és 2006 között Gyurcsányék jövőfelélő politikát vittek, 2008 őszére meg is lett az eredménye: az IMF és az EU hitele nélkül államcsődöt jelenthetett volna a Gyurcsány-kormány. Ráadásul úgy, hogy 2006 nyara óta folyamatosan megszorított.

Meglepő, Gyurcsány ellenzéki képviselőként milyen világosan látja, hova szeretne tartozni, mit kéne tenni, hogy jobb legyen, ám amikor kormányfőként tenni is tudott volna azért, hogy tényleg jobb legyen, ő mindig rontott az ország helyzetén. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Feri egy lúzer, hangember, aki a szónokláson, az igehirdetésen kívül máshoz nem ért, de a kormányzáshoz bizonyosan nem. S ezt minden kétséget kizáróan bizonyította.

„A miniszterelnök most mégis azt mondja, hogy legalább még egy évtizedig kívül kíván maradni az euró övezetén. Miért teszi? Azért, mert nem akar felelősen gazdálkodni? Vagy azért, mert így vagy úgy ő akarja diktálni a monetáris politikát? Rá akar ülni a jegybankra? Nem tudom. De azt tudom, hogy amit tenni akar, az szemben áll a magyar nemzeti érdekkel.

Mi ezzel szemben azt akarjuk, hogy – saját korábbi gazdaságpolitikai hibáinkkal is leszámolva – mielőbb teremtsük meg az euró bevezetésének feltételeit, és a belátható jövőben lépjünk be az euróövezetbe.”

Először is, Orbán nem azt mondja, kívül kíván maradni, hanem azt, hogy nincs realitása annak, hogy az évtized vége előtt csatlakozzunk az euroövezethez. Azért nincs realitása, mert a korábbi kormányok, Gyurcsány kormányai elkúrták, felélték a jövőt. Most pedig Gyurcsány, Orbán szemére veti, hogy nem „akar” mielőbb csatlakozni az euróövezethez. A pofátlanság és a cinizmus netovábbja!

Nem mellesleg, amikor a baloldal 2002-ben győzött és átvette a hatalmat Orbántól, arról volt szó, hogy 2006-2007 tájékán Magyarország csatlakozhat az Eurorégióhoz. 2003-ban maga Medgyessy Péter kormányfő nyilatkozta azt a Népszabadságnak, hogy 2008. január elsejétől minden valószínűség szerint Magyarországon is euróval fizethetünk. Szóval, ha Gyurcsányék kemény munkával nem cseszik el, akkor most nem kellene neki mielőbbi euróbevezetést sürgetnie, hiszen harmadik éve lenne már EU-s pénzünk.

Azt se felejtsük el, hogy az céldátum kitologatása bizony derék szocialistáink kormányzása idején kezdődött! Először 2004-ben tolták ki egy évvel a bevezetés várható idejét, majd Gyurcsány hatalomra kerülése után folyamatosan halogatta a bevezetést, Bajnai pedig már nem is mert konkrét időpontot megnevezni.

Ja, és ha már Gyurcsány kárörvendve azt állítja, Orbán nem tud elintézni Brüsszelben semmit, idézzük csak fel, milyen csúfos kudarcot szenvedett ő, amikor Brüsszelbe rohant, hogy könnyítést kérjen a Bizottságtól a maastrichti kritériumok teljesítése ügyében, és Közép-Európa számára kuncsorogjon némi támogatást! Könnyítést nem kaptunk, a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és bolgár kormány viszont közös nyilatkozatban határolódtak el Gyurcsánytól, és tiltakoztak az ellen, hogy ő, mármint Feri, az egész régió nevében kérjen segélyt Brüsszeltől. Gyurcsány tehetségét dicsérte Obama USA-elnök nyilatkozata is, melyben Magyarországtól és Ukrajnától féltette az amerikai gazdaságot. Nem meglépő, hogy ilyen megaláztatásokkal, kudarcokkal a lelkében, Gyurcsány így beszél.

Nem volt ám Gyurcsány mindig híve a mielőbbi magyar eurónak! Egy időben keményen ostorozta Járai Zsigmond egykori jegybankelnököt, amiért az, szerinte, mesterségesen erősen tartja a forintot. Pénzügyminisztere pedig 2005 végén azt mondotta: a kormány nem hajlandó olyan terheket róni a gazdaságra és a társadalomra, amelyekkel az önmagában jó szándékú, de irreális célokat meg lehet valósítani. S innentől egy rém komolytalan euróbevezetési tili-toli kezdődött a Gyurcsány-kormány részéről, melynek a vége azt lett, hogy a 2006-os konvergenciaprogramba már nem is került időpont, vagyis Gyurcsánynak nem volt a közös európai pénz bevezetését tartalmazó hivatalos céldátuma. Nem sokkal lemondása előtt, 2009 márciusában pedig azt nyilatkozta egy külföldi, gazdasági hírügynökségnek, hogy szeptember végén nevezi meg a kormány azt az időpontot, amikortól eurónk lesz. Azóta sem nevezték meg. Nos, hát ennyit Gyurcsány euróhoz való viszonyáról, csak hogy lássuk, mennyire hiteles euró ügyben Feri.

„Egyelőre viszont az a helyzet, hogy a kormány zsákutcába viszi az országot.”

Nem tudom, azt viszont igen, hogy ő, azaz Gyurcsány egyszer már zsákutcába vitte, a tönk széléig. A Gyurcsány-kormány a csőd közvetlen közelébe vitte az országot a hatalomért, azért hogy a szocikat a szarból visszahozza. Vissza is hozta őket, magukat, egy rövid időre, ám ezzel a manőverrel az országot, s persze magukat is, még nagyobb szarba juttatta. Bravó, Gyurcsány! Büszkék lehetnek magukra. Az európai értelemben vett progresszív, magyar baloldal.

„Nem a válság, hanem a kormány felelőtlen adópolitikája és a szerkezeti átalakításoktól való ódzkodása az oka annak, hogy legalább 700 milliárd forint kiigazításra van szükség.”

Áfacsökkentés, kamu ötéves adócsökkentési program, trükkök százai. Gyurcsány mondja, s hogy klappol kormányának tevékenységére! Mondom, Gyurcsány saját vétkeit Orbánra vetíti ki. Ez egyfajta lelki terápia.

„Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben a kormány. Be kell valljam: nem is irigylem, de még sincsen bennem sok együttérzés. Azért nem, mert a baj, az nem a válság által okozott. Azért nem, mert az adó- és más intézkedésekkel éppen ő ütött lyukat a költségvetésen. Előbb kitöltötte magának, most meg nekünk kínálja a kiigazítás keserű poharát.”

Semmi kétség, Gyurcsány önmagáról beszél. Jóléti rendszerváltás, több pénzt az embereknek, ingyenélet, technopoliszok, vas és acél országa, nagy a jólét, dübörög a gazdaság, lendületben az ország. Utána meg nem kell félni nem fog fájni, majd mégis fájni fog. Gyurcsány hosszú éveken át itatott minket a kiigazítás keserű poharából. Még ilyen modoros paprikajancsit!

„Azt várjuk a miniszterelnöktől – és nem gazdasági miniszterétől –, hogy tegye világossá középtávú gazdasági programját.”

Ilyen elvárása egy olyan politikusnak, aki politikáját a választók átverésére, hazugságok és trükkök százaira, valós terveinek eltitkolására alapozta, nem lehet.

„Mert nem ér meg sok száz milliárd forintot, hogy a legmagasabb jövedelműeknek sokszor tíz- vagy százezer forinttal több maradjon a zsebében, főleg akkor nem, amikor ezzel párhuzamosan az átlagos keresetűeknek kevesebb jut. Ez tudniillik nemcsak költségvetési felelőtlenség, ez szociális perverzió.”

Nem igaz. Az átlagos keresetűek, úgy általában, nem járnak rosszabbul. Azok járnak rosszabbul, akik átlagos keresetűek, és nincs gyerekük, aki után adókedvezményt vehetnének igénybe. Akinek van gyereke, már ha csak minimálbért keres, akkor is, még ha jottányit is, de jobban jár az új adórendszerrel.

Szociális perverzió pedig az, amikor egy szocialista párt liberális gazdaságpolitikát valósít meg. Perverzió továbbá polgári Magyarországról sok-sok szocializmussal álmodozni. Márpedig Gyurcsány ezt utóbbi hirdette meg még 2009 őszén, a szocik jubileumi választmányi ülésén.

„A kormány adópolitikája tehát gazdagpárti és szegényellenes (…) És bizonyára hallott arról is a miniszterelnök, hogy Észak-Magyarországon hosszú évek óta példa nélkül álló módon, fényes nappal élelmiszerboltot fosztottak ki, mert már nem volt mit enni a családnak.”

Orbán a hibás! Gyurcsány a demagóg.

„És mondja, mi lesz a válasz az éhséglázadásra? Jön a belügyminiszter, és rendet tesz? Ha jól értem, ez lenne a nemzeti együttműködés gumibottal fűszerezett változata. Na, ebből mi nem kérünk!”

Úgy tartja a mondás, mindenki magából indul ki. Gyurcsány tehát önmagából. Ő nem rendszeresített gumilövedékekkel, könnygázzal, kardlapokkal, vízágyúval, viperával felszerelt, azonosítószám nélküli, símaszkos rohamrendőrökkel tett rendet 2006 őszén.

S láthatjuk, mit remél, mit óhajt ma (is) a volt kormányfő: éhséglázadást. Talán egy esetleges zendülés hullámain szeretne visszatérni a hatalomba, egy jó kis éhséglázadás megkönnyítené a dolgát, államcsíny, káosz, kormánybuktatás, alkotmány és egyéb törvények a kukába, csupa fincsi dolog. Egy szépséghibája azért van ennek a gyurcsányi víziónak, nem fér össze az alkotmánnyal, a ’89-essel, melyet Gyurcsány oly nagyon védelmez.

Az éhséglázadás Gyurcsány számára, ki tudja miért, nagyon rokonszenves téma, nem először emlegeti. 2005. november végén, amikor az Európai Bizottság elnöke hazánkba látogatott, hogy rábírja Gyurcsányt a fegyelmezett, sőt, szigorú fiskális politikára, utóbbi úgy vágott vissza neki, mert akkoriban nem volt gond, ha a magyar kormányfő visszavág az EU-nak, hogy:

„Nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat.”

Gyurcsány tehát azt állította, ha engedne az EU kérésének, és felelősen gazdálkodna, éhséglázadás törne ki Magyarországon. Vagyis megvolt Gyurcsány magyarázata arra is, miért osztogat, miért felelőtlenül gazdálkodik a reá bízott javakkal.

„A megszorítás politikája, miközben a jövőbe fektetünk be, az a jövő eltékozlásának politikája. A megszorítás politikája a szociális elszegényítés politikája, és én ezt a politikát az ellenzék kérésére sem, a jegybank elnök ostorozására sem és Brüsszel figyelmeztetésére sem fogom bevezetni.”

Akkortájt, tehát 2005 vége felé, még bizony így beszélt Gyurcsány, nem csak az ellenzékkel, a jegybankelnökkel, de akár Brüsszellel szemben, az ő népsanyargató politikájuk ellenében is hajlandó volt menetelni. Pontosan addig, amíg megnyerte a választásokat, mert azután ráébredt, hogy nem folytatható az addigi politika, és megszorítás, népsanyargatás nélkül csődbe jut az ország, s egy csapásra Brüsszel és a piacok véleménye lett a mérvadó, a hivatkozási alap. S bizony 2006 nyarától Gyurcsány a „szociális elszegényítés politikáját” csinálta egészen 2009-es bukásáig.

„Legalább öt-tíz évig kellene ugyanabba az irányba menni, hogy a végén Magyarország a többség számára érzékelhetően jobban élhető hely legyen.”

A magyar baloldalnak, Gyurcsányéknak nyolc évük volt arra, hogy ugyanabba az irányba menjenek, hogy a végén a többség számára érzékelhetően jobb legyen. Mégis rosszabb lett. Mert évente, Gyurcsány kormányzása idején pedig havonta hirdettek újabb és újabb programot, irányt, ám mindig elkúrták. A jóléti rendszerváltástól a miért kell megtenni, ha fáj-ig húzódik a szocialista ív.

„Azzal szeretném kezdeni, hogy mire adnék több pénzt. Csak három területre: közfoglalkoztatásra, oktatásra, a tudomány és a kultúra világára.”

Íme, a bukott kormányfő, aki máris osztogat! Sorolja, ő mire adna több pénzt.