Minapi blogbejegyzésének harmadik pontjában, demokráciánk egyetlen reménye azt írja: Orbán gyáva. Gyáva, mivel az őt ért kritikák elől a haza védsáncai mögé bújva, riadt kisgyerekként kiabál ki onnét, hogy ne bántsák Magyarországot. Nem csak gyáva, hanem gyenge is – teszi hozzá a bátor Fődemokrata. Gyenge, mert minket, a népet is be akar vonni a saját harcába, és szolidaritást akar szervezni maga köré. Viszont ebből nem szolidaritás, hanem lesajnálás lesz. „Szegény Orbán – mondják az emberek.” – írja Fecó.
Mondják az emberek?!?! Nem, nem az emberek, hanem Gyurcsány mondja! Gyurcsány véleménye pedig nem egyenlő az emberekével. Akkor pedig miért beszél Gyurcsány az emberek nevében? Tán csak nem azért, mert gyenge, és a nép hangján szólva akar magának erőt kölcsönözni?! Tán csak nem azért, mert gyáva is, és a nép, az emberek mögé bújva kiabál ki: Orbán gyáva, Orbán gyenge! Ugye nem?
Azon persze fenn sem akadok már, hogy Gyurcsány valótlant állít, pontosabban: hazudik. Napi rutin ez nála, lételeme a hazugság. Egészen nyilvánvaló hazugság, hogy Orbán az őt és kormányát ért kritikákat, támadásokat az ország elleni rohamokként próbálja meg beállítani. Orbán az Európai Parlamentben előadott beszédében és az azt követő sajtótájékoztatón is világossá tette, hogy ő különválasztja a médiatörvényre, a kormányra vonatkozó bírálatokat és az új törvény ürügyén az országot ért, helyenként durván sértő megjegyzésektől, s nem tűri el, hogy a médiatörvény okán az országot lenézzék, sértegessék.
Nem érdemes, sőt, dőreség volna tagadni, hogy utóbbiból is szép számmal akadt! Bizony nem egy nyugati lapban nem pusztán a törvényt, a kormányt bírálták, vagy épp gúnyolták, hanem az egész országot, Magyarországot. Ott van példának a Süddeutsche Zeitung, amely az asszonyát hajánál fogva, földön cibáló ősemberként ábrázolja Magyarországot. Mi ez, ha nem az ország, s nem pedig a kormány, vagy Orbán pökhendi lenézése? Vagy a Die Welt cikke, mely Magyarországról mint „Führerstaat”-ról ír. Mi ez, ha nem alig burkolt nácizás? A német nyelvű sajtóorgánumok egyébként is élen járnak az ország kritizálásában, ám olybá tűnik, az új médiatörvény eszüket vette. Az angol Observerben pedig Magyarországot olyan ronda kis államnak becézik, melyből ódon, visszataszító bűz árad. S bizony az EP-ben is volt olyan szoci képviselő, aki azt állította, Magyarország a totális diktatúra felé halad. Szóval a felvilágosult, toleráns európai demokraták szerint büdösek vagyunk, meg nácik. Mert rosszul választottunk tavaly tavasszal. Szerintük. Agyrém!
Teljesen természetes és legitim, hogy az ország demokratikus, törvényes miniszterelnöke ezekkel a vádakkal, mi több, rágalmakkal szemben megvédi a hazáját. S Orbán nem is akárhogyan tette ezt múlt hét szerdán az EP ülésén! Európai módon, higgadtan, de határozottan. Meglehet, úgy, ahogy azt egy ronda, szőrös, bűzlő kis államtól nem várná egy nagy, felvilágosult, európai véleményformáló. (Arról pedig majd egy későbbi bejegyzésben lesz szó, hogyan lett ebből az európai, higgadt, ám határozott szereplésből „arrogáns”, „útszéli” fellépés.)
Tehát ami nekem magától értetődő, legitim és karakán, az Gyurcsánynak gyávaság. Ezen sem lepődök meg. Miért is? Az volna a furcsa, ha egy olyan, normális ember, mint én és Gyurcsány ugyanazon fogalmakat ugyanúgy értelmeznénk. Hisz Gyurcsány értelmezésében a „mi szocialisták és liberálisok végighazudtuk az utolsó másfél-két évet” azt jelenti, hogy a rendszerváltás utáni összes kormány és vezető politikus hazudott. Az pedig, hogy „hazudtunk”, azt jelenti, „nem bontottuk ki az igazság minden részletét”. Az adócsökkentés adóemelést jelent, a gyávaság pedig bátorságot, és fordítva.
Meggyőződésem, hogy Gyurcsány számára ez, mármint Orbán legyávázása, egyfajta terápia, lelki terápia. Gyurcsány (és csicskása, Gréczy Zsolt) naponta vezeti le úgy a frusztrációit, kezeli úgy a lelki sebeit, hogy azokat a politikai bűnöket és képességbeli, jellembeli hiányosságokat, melyekkel ő maga kétségtelenül küszködik, Orbán fejére olvassa. Így próbál tőlük szabadulni. Úgy, hogy a mumusára aggatja, tehát egyfajta vuduszertartás ez. S kétségtelen, hogy egy szűk, fundamentalista körben ez a primitív módszer rém hatásos. Ám ebből nem lesz pasarán, elvtársak!
S ez csak az egyik pontja Gyurcsánynak, van még három. Nézzük őket, most már sorrendben!
Az első pontja az, hogy Orbánt soha nem tapasztalt elutasítás fogadta az Európai Parlamentben. No, van-e valaki, aki meglepődik azon, hogy Fecó ezen állítása sem állja meg a helyét? Nincs, köszönöm!
Elutasításban csakis a zöldek és a szélsőbaloldal részesítette Orbánt, ők viszont, kis túlzással, mindent szenvedélyesen elutasítanak, amit nem maguk kezdeményeznek. Még a második legnagyobb frakció, Gyurcsányék politikai családja sem utasította el Orbánt, ám valóban, egyesek keményen bírálták. Herr Schulz viszont, az EP szoci frakciójának vezetője, Gyurcsány állításával szemben, egyenesen együttműködést ajánlott Orbánnak, nem pedig elutasította, sőt, meg is tapsolta Orbánt. „Szenvedélyesen” pedig egyedül Daniel Cohn-Bendit, becenevén Vörös Dani, szólalt fel Orbánnal szemben. Ám én a vöröslő fejjel előadott óbégatást nem nevezném szenvedélyesnek. Minthogy a káromkodásokkal tarkított vulgármarxista Őszödi Beszéd sem szenvedélyes igazságbeszéd volt, hanem zárt körben előadott beismerés és zsarolás.
Az Európai Parlament legnagyobb frakciója pedig kiállt Orbán mellett, s nem csak a frakció, de a Bizottság elnöke, Barroso, az Európai Tanács elnöke, H. von Rompuy, és még a brit munkáspárti külügyi főtárgyaló, C. Ashton is. Miféle soha nem látott elutasításról beszél akkor Gyurcsány?
Gyurcsány második pontja arról szól, hogy Orbán paranoiás, mivel mindenütt ellene irányuló összeesküvést, valamint ellenségeket lát. Hogy Orbán mit lát, nem tudom, én összeesküvést nem látok, de ellenségeket igen. A tömören és kifejezően gyurcsányistáknak nevezett értelmiségiek például nem ellenfelei, kritikusai Orbánnak, hanem ellenségei. S a meglepő az az, hogy saját állításukkal szemben nem Orbán tekinti őket ellenségnek, hanem épp fordítva, ők tekintik Orbánt az ellenségüknek. Gyurcsány, Bauer Tamás, Debreczeni József, Ungváry Rudolf, Gréczy Zsolt, Vásárhelyi Mária, Konrád György és társaik cikkei, interjúi ragyogóan bizonyítják állításom igazát.
Ráadásul az a Gyurcsány vádolja most paranoiával a miniszterelnököt, aki 2003 októberében, akkor még mint sportminiszter, árnyékállam kiépítésével vádolta a Fideszt, s ebbe még az akkori államfőt, Mádl Ferencet is belekeverte.
„A Fidesz árnyékállamot épít, amely kísérlet a demokratikus köztársaság hatalmi szerkezetének gyengítésére, ezzel szemben minden politikai és jogi eszközzel fel kell lépni”
(Gy.F., 2003.10.29.)
Hahó, a Fődemokrata, a magyar demokrácia élő reménysége, már miniszter korában, 2003 őszén jogi fellépéssel fenyegette az ellenzéket! Tessék csak elképzelni, mi lenne, ha a fenti fantazmagóriával, és ennek ürügyén az ellenzékkel szembeni jogi fellépésről Orbán hadoválna? Igen, nemzetközi, az Óperenciás tengeren is átnyúló botrány robbanna ki. Tán még Angela Merkel is felemelné a mutatóujját! Gyurcsány akkori, a jobboldali ellenzéknek címzett egyértelmű fenyegetése azonban visszhangtalan maradt. S a napjainkban a hatalom „túlkapásai” okán a hazai és a nemzetközi porondon nyugtalankodó értelmiségiek akkoriban hallgattak, vagy, ami rosszabb, még meg is indokolták, miért helyes és üdvös, ha Gyurcsány az ellenzéket fenyegeti.
S ugyanaz a Gyurcsány nevezi mindenütt ellenségeket látó paranoiásnak Orbánt, aki 2009 őszén, az MSZP jubileumi választmányi ülésén kijelentette, úgyszólván csak az demokrata, aki az ő táborukban van, aki az ő oldalukon küzd a gyerekeket gyilkoló setétség erőivel szemben, s lám, sajnos, mondotta Fecó, ebben a keserves harcban nem tudhatják maguk között Sólyom László államfőt sem.
„Már ma sem vagyunk elegen. Nagy baj, hogy ebben a küzdelemben nem tudhatjuk magunk között a köztársaság elnökét, aki éppen a kritikus pillanatokban marad csendben.”
(Gy.F., 2009.10.30.)
Gyurcsány számára senki sem lehet elég jó demokrata, mi több, nem is lehet demokrata, ha nem mögötte, mellette küzd Orbán ellen. Aki csak egy centit is kilóg a sorból, rossz demokrata, aki pedig eleve nem is áll a sorban, az nem demokrata, s ha történetesen szemben áll a sorral, a demokrácia ellensége. A gyurcsányi értelemben vett demokrata definíciójának lényegében mindössze ennyi feltétele van: Gyurcsány mellet, mögött állva Orbán ellen kell harcolni.
Ugorjunk az utolsó, a negyedik pontra!
Gyurcsány hozza a formáját. A tőle megszokott csendőr pertu keretében szólítja meg Orbánt, s arra hívja fel becses figyelmét, hogy 2006 „borzasztó konfliktusait” Európa demokratikus keretek között zajló éles politikai harcnak látta, Orbánék mai küzdelmeit azonban antidemokratikusnak. Gyurcsány megint csak nem fér a bőrébe, s most már nem pusztán a magyar emberek, de egész Európa nevében beszél, s mond ítéletet. Ámbár ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy bő négy évvel 2006 borzasztó konfliktusai után maga rombolja porig saját 2006-os érveit, önlegitimációs alapjait. Mert, mit is állít most, 2011 januárjában Gyurcsány 2006 borzasztó eseményeiről? Azt, hogy azokat Európa demokratikus küzdelmeknek tartotta. S ne legyen félreértés, Gyurcsány 2006 borzasztó konfliktusai alatt nem csak a politikai, hanem az utcai harcokat is érti, a vétlen emberekkel szembeni törvénysértő rendőrségi akciókat is! Ácsi, hát Gyurcsány és hívei az idő tájt azt állították, demokraták, ezek lennének ők, és a demokrácia ellenségei, ezek lennének a Fideszesek, küzdenek egymással, Orbán, a Fidesz hergeli az embereket, és antidemokratikus eszközökkel készül a galamblelkű Gyurcsány-kormány megbuktatására! Gyurcsányék akkor, és azóta is, tulajdonképpen államcsínykísérlettel vádolták, s vádolják Orbánt. Mostan pedig azt írja Feri, mindennek ellentmondva, mindezt keresztbe verve, önmagát is meghazudtolva, hogy 2006 borzasztó konfliktusai demokratikusak voltak. Akkor most mi van? Akkor ma, 2011-ben mi a felvilágosult, progresszív baloldal interpretációja 2006 sajnálatos és borzasztó eseményeiről? Puccskísérlet volt, vagy éles, demokratikus küzdelem? Vagy ezt az épp aktuális napi érdek határozza meg? A héten puccs, B héten demokratikus viadal, vagy hétfőn demokratikus viaskodás, kedden pedig már államellenes összeesküvés? Hogy is van ez, Ferenc?
Tudod mit?! Írjunk ki róla népszavazást! Nemrég ugye, mióta kiszorultál az Országház bal szélére, te is, Fecó, a népszavazás híve lettél, miután kormányfőként a népszavazást a parlamenterizmus gyengítéseként elkárhoztattad, ma már népszavazás-kezdeményezőként tetszelegsz, mi több, már valóságos néptribunként a nép nevében beszélsz, sőt, követelőzöl. Csináljuk meg, Feri! Gyerünk! A köztársaságért! Előre!
S a végére hagytam a csattanót, a poént. Gyurcsány gyávázza le Orbánt? Igen, Gyurcsány, aki anno egy riporternő és kérdései elől agresszív kisnyugdíjas hívei mögé bújva menekült el.
Miféle férfi, miféle ember, miféle politikus vagy te Feri, hogy begőzölt nyuggerek mögé bújsz egy riporter elől?!?! Miféle alapon osztasz te észt és ítéletet, hintesz igét ilyen gusztustalan, ócska és gyáva viselkedés után? He?
Hivatkozások:
http://kapcsolat.hu/blog/szegeny_orban_20110120
http://www.welt.de/print/die_welt/politik/article11776564/Fuehrerstaat-Ungarn.html
http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2011/jan/02/hungary-repression-wikileaks-assange
http://www.orbanviktor.hu/beszed/az_elmult_husz_ev_legnehezebb_eve_elott_all_az_eu
http://www.origo.hu/itthon/20110119-orban-viktor-sajtotajekoztatoja-a-strasbourgi-epvita-utan.html
http://belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/62588/1
http://mszp.hu/belfold/bovebben/nincs-szivosabb-es-eletkepesebb-part-az-mszp-nel
